Minden más

1971-ben születtem, erről a történeti levéltár azonban említést sem tesz. Így utólag ez sértő! Kezdetben simán vettem az akadályokat, a bölcsit szó nélkül kihagytam, de az ovi már maradandó emlékeket hagyott. Az általánosról sem érdemes egy mondatnál többet írni, erről az Üzenet egykori iskolámhoz című megemlékezésben, remegő kézzel, meghatottan úgyis kicsit többet írtam a kelleténél. Bár a leírtakon túl azt el kell áruljam, ebben a korszakomban jöttem rá, nem születtem zseninek, nem vagyunk nagyon gazdagok, ezért a boldoguláshoz vagy nagyon sokat kell tanulnom, vagy egyéb ügyeskedésekkel kell boldogulnom. Jómagam a második mellett tettem le a voksom, de azon kedves olvasóim, akik épp most hezitálnak ezen a kérdéskörön, és még nem múltak el negyven évesek, azonnal az elsőt válasszák, az a jó döntés.

Nem teljesen önálló döntésből, bár nem is szülői erőszakból az első középiskolám a Landler Jenő Híradástechnikai Technikum volt Újpesten, ma már más a neve. Nem végeztem rossz eredménnyel az első évet, de a legfontosabb szakmai alaptantárgyakból elégséges szerepelt a bizonyítványomban, ami csak arra motivált, a nyár eljövetele előtt keressek egy másik suli! Ez lett a Ságvári Endre Nyomdaipari SZKI, amit távozásom után, de nem azért, azonnal átkereszteltek Tótfalusi Kiss Miklósra. Életem majdnem legszebb évei voltak, külön könyvet érdemelne, de most itt erről ennyit. Megtanultam a nyomdatechnika alapjait, az újságkészítés technikáját, és azt, hogy egy negyedikes lány sosem fog járni egy elsőssel. Azért ennél több is volt, mert végzős koromra a diákújságírás alapjain túl elvégeztem a József Attila Szabadegyetem Alapfokú újságírás tanfolyamát, és az egy éves képzés után sikeres vizsgát tettem. És a tanműhelyünknek köszönhetően, 150 példányban elkészült egy verseskötet, Álom és valóság címmel, szerkesztésemben, ami néhány versemet is tartalmazta. Talán egyszer párat felrakok ide…. Elrettentés gyanánt!

Külsős újságíróként megjelent néhány írásom a TAPS Magazinban, a Mai Napban, a Motorosok című lapban, illetve baráti kapcsolatokon keresztül bekerültem a Pop-expressz szerkesztőségébe, majd ennek megszűnése után a szinte teljesen azonos gárdával felálló Polip Magazin állandó munkatársa lettem. Köszönet Zoltán Jánosnak, akkori rock-gurunak, aki lehetőséget biztosított számomra! Komoly dolgok ezek kérem, 18 éves se voltam és a televízióban látható popsztárok jelentős része úgy forgolódott a szerkesztőségben, mint én az Újpesti Áruházban… Nem miattam, jól van na, és erre az időszakra ma már csak én emlékszem, na meg az a pár barát, akikkel néha felidézzük ezen időszak emlékezetes pillanatait. (Beregszász – Popfesztivál)

Következő iskolai állomáshely a Budapesti Tanítóképző Főiskola volt, ahová akkor nem volt könnyű bekerülni, de aztán kikerülni sem. Ha annyit elárulok, hogy ezer lány járt ebbe az iskolába és negyven fiú, akkor férfitársaim jelentős része tudhatja, szép időszakok voltak ezek, kérem… Ebben az időszakban, teljesen véletlenül, mint szövegíró, megismerkedtem egy teljesen amatőr, tökéletes felállásban soha nem létező, ám nagyon lelkes zenekarral, akik egy idő után REAL névre hallgattak. Egy kis izelítő a zenekar számaiból.- [Budapesti angyal (4.8Mb)]-[Kicsike lány (6.3Mb)]-[Micsoda kupleráj (5.5Mb)] Az első néhány próba után megkértek, hogy írjak a zenéjükre valami éneket és szöveget, s ha már itt vagyok, énekeljem is el. Nem tudom, előttem ki énekelt, de lent ragadtam, pedig sose volt jó hangom! Aki nem hiszi, letöltheti. A zenekar egyetlen fellépést élt meg, az akkori Úttörő Stadionban működött egy diszkó, ahol a színpad két asztal összetolásából keletkezett, és a szinti, meg a mikrofonállvány fért fel rá, a gitárosunk már az asztal előtt állt, dobos pedig nem volt…

Fergeteges zenei pályafutásomnak a katonaság vetett véget, kilenc hónapra Szentendrére vonultam, s mire kijöttem a zenekar megszűnt, az egykori lapok átalakultak, vagy tönkre mentek. Aztán egy újsághirdetésnek köszönhetően a Forintról Forintra című gazdasági magazin munkatársa, majd viszonylag gyorsan a főszerkesztője lettem. A lap olyan vállalkozási ötleteket, illetve valós tevékenységeket mutatott be, ami Magyarországon még nem volt, vagy csak egyetlen cég foglalkozott azzal a tevékenységgel. Nagyon jó ötleteket tartalmazott a lap, csak közben számomra kiderült, hogy a tulajdonos nem teljesen arra használja ezt a lapot, s a vele kapcsolatos gazdasági tevékenységet, mint amit nekem mondott, mikor ez kiderült, eljöttem ettől a laptól, s valami mást kerestem magamnak. Az újság maradt, csak épp a terjesztési oldalát tanulhattam meg, munkáltatóm a Hírker Rt. lett, mint első hivatalos, napi nyolc órás munkahely. Hét évet húztam le, a hazai lapterjesztés teljes átalakulását, privatizációját átélve, ennek minden előnyével és hátrányával. Majd egy ismerősöm invitálására átigazoltam a kiadói oldalra, jelenlegi munkahelyem fő tevékenységi köre a hirdetői lapkiadás. Természetesen itt is sok újdonságot tanultam, többek között a print területen keletkező hirdetések technikai megvalósítását, aminek kapcsán néhány művet beküldtem az ARC pályázataira is. További fotók: [1][2][3][4] Nem kerültem a Felvonulási térre, de sebaj, majd talán egyszer…

Könyvem kiadása mellett tanácsadói tevékenységet folytattam a Feleségek című havilapnál, ami egy teljesen új magazin, elsősorban nőknek szól, s remélem hamarosan mindenki által ismert lesz!

Aki elolvasta könyvem, vagy legalább eljutott az egyik előszóig tudja, ez az egész azért született, hogy jól meggazdagodjak belőle és elkészíthessek egy szórakoztató televíziós produkciót. ( Ez a gondolat már önmagában szórakoztató… ) Itt letölthető egy rövid film [9.9Mb], mely tartalmában nem árulja el, miről szólna az igazi műsor, ám annak mégis szerves része lesz! Tibuktu Produkció – Czéh Attila – Budapest